A Kormány döntésre értelmében jóváhagyást kapott az Úszó Nemzet Program (ÚNP) Pilot évének megvalósítása. Az ÚNP program tervezése még 2018-ban kezdődött Magyarország Miniszterelnökének megbízásából. A Magyar Úszó Szövetség szakmai lebonyolítása alatt, valamint a Kormány, illetve az illetékes oktatás-, és sportpolitikáért felelős tárca jóváhagyása után, mostanra lépett új szintre a projekt, hiszen jelen állás szerint 2021-ben startolhat a „pilot verzió”.
A tesztüzemmódban a szigorú szakmai kritériumok szerint kiválasztott négy helyszín: Mór, Tokaj, Debrecen és Budapest XII. kerület kijelölt uszodalétesítményei, illetve adott esetben azok vonzáskörzetei vesznek részt. Ez összesen 23 települést, 83 intézményt és közel 3000 gyermek úszásoktatását érinti. Az egyedülálló és átfogó Úszó Nemzet Program célja a gyermekek egészséges életmódra nevelése, és ezáltal hosszú távon életminőségük javítása, továbbá az, hogy minden óvodás és kisiskoláskorú gyermeknek legyen lehetősége a vízbiztos úszás tudás elsajátítására nemtől, kortól, identitástól, szociális, fizikai és mentális helyzettől, valamint lakóhelytől függetlenül. A tanrendbe illesztett úszásoktatási program lehetőséget teremt, hogy a gyermekek óvodai-iskolai keretek között, megfelelő pedagógusi felügyelettel és oktatói háttérrel ingyen járhatnak úszni. A hároméves oktatási program végén pedig a tanulók képesek lesznek 100 métert folyamatosan, megállás nélkül leúszni, és otthonosan, biztonságosan mozogni a mélyvízben.
A pilot programban résztvevő gyermekek pedig az úszástudás és medencei élmények mellé, alap felszerelést is kapnak majd, amely nélkülözhetetlen a megfelelő és eredményes oktatáshoz.