Különleges felajánlás érkezett a Magyar Úszó Szövetség egyik legfontosabb partnerétől: a Szerencsejáték Zrt. immár külön adománnyal támogatja az utóbbi évek egyik legfontosabb kezdeményezését, az Úszó Nemzet Programot, mégpedig annak egy különleges ágát: a hátrányos helyzetű, sérült fiatalok speciális úszásoktatását.

 

Az elmúlt évek nagyszerű olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplései, illetve a juniorkorosztályok remeklése mellett a Magyar Úszó Szövetség legalább akkora sikernek tekinti az Úszó Nemzet Program elindulását, mint az élversenyzők kimagasló eredményeit. Most ehhez a sportág jövője szempontjából kiemelkedően fontos kezdeményezéshez csatlakozott a Szerencsejáték Zrt., amelynek támogatása a hátrányos helyzetű, sérült kisgyermekek számára teszi lehetővé az úszásoktatást különleges körülmények között.

 

A 2021 februárjában kormányzati támogatással indított, s azóta fokozatosan bővülő ÚNP keretében immáron közel tizenhétezer nagycsoportos óvodás, valamint első és második osztályos iskolás ismerkedik az úszás alapjaival a 2022/2023-as tanévben, illetve vesz részt rendszeresen medencés foglalkozásokon, előre kidolgozott tematika szerint, az óvodai-iskolai órarendek keretébe illesztve.

 

A cél egyértelmű: néhány éven belül az ország összes óvodájának és iskolájának bevonása, párhuzamosan a tanuszoda-fejlesztési programmal, melynek köszönhetően idővel egyetlen gyermeknek sem kell fél óránál többet buszoznia a legközelebbi vizes létesítményig. Azaz megvalósul mindaz, ami eddig álomnak számított csupán: tényleg minden gyermek megtanul úszni Magyarországon.

 

„Ez egy olyan mérföldkő a sportág történetében, amelyre hitem szerint egy-két évtizeden belül úgy fogunk, fognak visszaemlékezni, mint arra a kezdeményezésre, amely új dimenzióba emelte a sportágat” – mondta az ÚNP kapcsán Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke, aki külön köszönetet mondott partnerünknek. „A Szerencsejáték Zrt. évek óta a sportág mellett áll, ugyanakkor a program támogatása egy új fejezet a közös utunkon, olyan invesztíció a jövőbe, amely ma még felbecsülhetetlen értéket teremt hosszú távon.”

 

Az olimpiai bajnok úszó kiemelte: a program egyik legfontosabb eleme, hogy ingyenes, azaz igen komoly segítség a családoknak; a másik, hogy az ÚNP keretein belül garantáltan megfelelő színvonalon tanítják a kicsiket, mivel kizárólag a MÚSZ által lefektetett, szigorú követelményeket támasztó vizsgán megfelelt oktatók foglalkozhatnak a gyerekekkel.

 

Wladár Sándor hangsúlyozta: az Úszó Nemzet Program nem elsősorban a versenysport jövőbeni utánpótlását hivatott biztosítani. „Természetesen ez sem elhanyagolható szempont, hiszen minél szélesebb a merítés, annál nagyobb eséllyel találjuk meg a jövő Kós Hubertjeit vagy Hosszú Katinkáit. Ám a legfontosabb mégiscsak az, hogy több tízezer kisgyerekkel szerettessük meg az úszást, s ezáltal még inkább beléjük nevelhetjük a mozgás, az egészséges életmód szeretetét.”

 

Ezen túlmenően arról sem feledkezhetünk meg, hogy az úszás életmentő készség és képesség: riasztó adat, hogy Európában évente 28 ezren fulladnak vízbe, azaz minden órában három élet veszik el, többnyire a megfelelő úszástudás hiánya miatt, és az áldozatok túlnyomó többsége 3-12 éves gyermek.

 

Az ÚNP deklarált célja, hogy a hazai statisztikákat drasztikusan visszaszorítsuk, lehetőleg a zéró tartományba – ezt is szolgálja az az évi 36-szor 45 perces úszásoktatás, amelyet az ÚNP-be bevont korosztályok tagjai élvezhetnek.

Nagy kihívást jelentett ugyanakkor annak a több száz gyermeknek az integrált oktatása, akik a legkülönfélébb fogyatékossággal – testi fogyatékos, autista, értelmi fogyatékos (SNI, BTM, ADHD), látás- vagy hallássérült, lábfejdeformitással született, epilepsziás, cukorbeteg – élik mindennapjaikat. Az érintetett gyermekeknek a 2022/2023-as tanév végeztével külön nyári táboroztatás keretében, speciális nevelői szakismeretekkel is rendelkező oktatók bevonásával szerveztük meg a kiegészítő úszásoktatásokat, így biztosítva, hogy valóban minden gyermeknek lehetősége legyen az egészségesebb, kiteljesedett életvitelhez.

 

A gyermekek és családjaik nevében is köszönjük a Szerencsejáték Zrt.-nek a támogatást, ami lehetővé tette az ÚNP felzárkóztató óráinak megtartását.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment